A zenekar 1998-ban alakult, az angolszász popzene hazai úttörőjeként.
Első lemezük 2000-ben jelent meg Két utazó címmel. A bemutatkozó album rövid időn belül platinalemez lett, valamint a zenekar frontemberét az év zeneszerzőjének választották (Artisjus díj).
A 2002-ben megjelent második lemezük a Fújja el a szél, három hét alatt bearanyozódott, majd egy éven belül platina lett.
Mindkét album elnyerte az év hazai popalbumának járó Arany zsiráf díjat.
2004 év végén megjelent lemezük címe Trilógia, melynek különlegessége, hogy 9 vadonatúj dal mellett, helyet kaptak a legnagyobb Crystal slágerek szimfonikus feldolgozásban.
Legkedveltebb dalaik: Két utazó, Amíg csak élek, Fújja el a szél, Jég a tűzben
http://crystal.lap.hu
ADRI