Loretta

Információ

Pál Loretta vagyok születtem 1996 március 24.-én. Jelenleg a Budapesti Gazdasági Egyetem Kommunikáció és média szakán tanulok. Zenész családból származom, nálunk a család összes tagja játszik valamilyen hangszeren. Már kisgyerekkorom óta fontosnak tartom a zene szeretetét. 7 éves voltam, amikor először énekeltem színpadon közönség előtt. 14 éves korom óta egészen négy éven keresztül volt önálló karácsonyi koncertem szülővárosomban Jászárokszálláson, ezek között volt egy jótékonysági est is, mert számomra nagyon fontos a segítségnyújtás. Sorra nyertem megyei illetve országos ki-mit-tud-kat. 2007-ben megyei ki-mit-tud-on Nívó-díjas lettem, majd az azt követő évben is elnyertem ugyanezt a díjat. Nyolc éven keresztül jártam a helyi zeneiskolába, ahol szolfézs tárgyból és gitár szakból művészeti alapvizsgát tettem jeles eredménnyel. Édesanyám már tizenöt éve elnöke és alapítója egy egyesületnek, melynek van egy táncos csoportja, aminek egy időben én is tagja voltam. Nem csak a zene hanem a tánc is közel áll hozzám. Életem mérföldköve 2012-ben érkezett el, amikor az X-faktor tehetségkutatóban az ország legjobb 24 versenyzője között lehettem, a mentorházban pedig Malek Miklós mentoráltjaként versenyezhettem. 2016-ban elkészült Ha én megtalálnám címmel életem első videóklipje. Már tervezzük a következő klippet, melyet a tavasszal megjelenő nagylemezem egyik dalából fogjuk forgatni.


Jacey Dawn x Kállay Saunders THRONE (official video)
Szőcs Renáta- Éjfél - Official Music Video
Freddie X Janicsák Veca X Manoya X Biga - Otthon bárhol (​Werk)
Peter Srámek - MAMA
Ricco & Claudia - THE LIES (Official Music Video)
Freddie X Janicsák Veca X Manoya X Biga - Otthon bárhol (Official Music Video)

Kizárólagos produkciók

FreddieKökény AttilaGáspár LaciBereczki ZoltánPeter SrámekKocsis TiborKállay SaundersExoticTolvai RenátaCsobot AdélOrosz GyörgyRicco és ClaudiaMatyi és a HegedűsLolaBenjiDolgok, amikért érdemes élniTóth BettinaPalcsó TomiKistehén ZenekarOláh GergőAstouriaMesés HősökEnergia Positiva SzambashowDancs Annamari