Mahó Andrea

Információ

Mahó Andrea tanulmányait Gór Nagy Mária iskolájában végezte, jelenleg a Madách Színház mûvésze. Az elmúlt években tagja volt a Budapesti Operettszínháznak is, de egyaránt játszott Kaposváron, Gyõrben, Székesfehérváron, és Kecskeméten. Három és fél oktávos szoprán hangterjedelmének köszönhetõen elsõsorban zenés szerepekre hívják; repertoárján számos népszerû operett, és musicalszerep található. Vonzó megjelenésével és szakmai profizmusával hamar a zeneszeretõ közönség kedvence lett. Fiatal kora ellenére már 12 nõi fõszerepet tudhat maga mögött, többek között; West Side Story, Rómeó és Júlia, Az Operaház Fantomja, Miss Saigon, A szépség és a szörnyeteg, Nyomorultak, Chicago.
Eddigi pályafutása alatt 2 önálló CD-t jelentetett meg, és 2 színházi elõadás hanghordozóján énekelt (Az Operaház Fantomja, Volt egyszer egy csapat).
2003-ban megnyerte az év musical-énekesének járó eMeRton-díjat, 2007-ben pedig Artisjus díjat kapott.
A 2010-es nyár folyamán a Nyomorultak bemutatójára készül Kecskeméten, illetve az Aida musical-változatának címszerepében lép a közönség elé.


Tolvai Renáta a VIVA Comet jelöltek között

Kizárólagos produkciók

FreshKrisz RudiRonySzikora RobiDesperadoMatyi és a HegedûsSipos F. Tamás és az ExoticKredencErdõhegyi BrigittaPalcsó TomiPflum OrsiDobrády ÁkosPacsirtákFekete Dávid és Cserpes LauraIdiotSideNagy Adrienn - AdriPatai AnnaGiorgioKállay Saunders AndrásKökény AttilaTolvai RenátaGusztos BenceVarga J. BernadettLakatos YvetteCsonka András AndreasSzíj Melinda Szeleczki Dávid RamiDanteErikRadics GigiSzakos AndreaTalán AttilaFarkas-Jenser BalázsBurgess BenjiNagy Kristóf - BozontBihal RolandKullai TímeaHorváth IstvánSzûcs ÁdámRéti Nóra