Ihos József

Ihos József legfőképpen Kató néniként ismert, ám íróként és előadóként, mégis a hazai szórakoztató műfaj egyik legsokoldalúbb képviselője.


1979-es Rátóti Humorfesztiválon tűnt fel zenés paródiáival és néhány évig Nagy Bandó Andrással amatőrként lépett fel.
1987-ben hivatásos előadóművészi vizsgát tett és ötleteivel, írásaival ismertséget szerzett a szakmai berkekben.
Így indult karrierje, azonban azóta is sok műfajban is jelen van.
Saját írásaiból összeállított műsorával végigjárta már az ország összes kis és nagy települését ás szinte a világ összes országát, ahol nagyobb lélekszámú magyarság él. Az ottani magyar nyelvű médiákban írt és szerkesztett szórakoztató műsorokat, melyeket mindig az ottani magyar művészek közreműködésével adtak elő.


A hazai és főképp a tengeren túli magyarság körében végzett munkája elismeréseképpen
Magyar Ezüst Érdemkereszttel is kitüntett közismert és közkedvelt humoristánk.

Több


Rendelhető műsorok: