Kamarás Iván

Kamarás Iván

Kamarás Iván korosztályának egyik legismertebb és legnépszerűbb színésze. Hiteles művész, akinek kiváló szakmai kvalitása országos ismertséggel párosul. Jászai Mari-díjas színész, aki számos zenés darab főszerepét is játszotta már az ország vezető színházainak színpadán. Többek között: a Vígszínházban, az „Egy csók és más semmi” című előadás főszerepében, Eszenyi Enikő partnereként, a Szegedi Szabadtéri Játékokon „A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” Józsefeként, a „Volt öt évünk” című musicalben, a MÜPA színpadán, Malek Andrea partnereként, vagy A Játékkészítő kalóz kapitányaként, 50 ezer néző előtt, a Syma színpadán. https://www.youtube.com/watch?v=DUMra5Qdz8o Bombajó című szólólemeze 2000-ben jelent meg, de közreműködője volt több albumnak is: az „Így énekelünk mi” című színészlemeznek,  a „Csináljuk a fesztivált” című televízió műsor CD és DVD anyagának, illetve ezentúl számos televíziós zenés show műsor fellépője. Irodánktól leköthető műsora az Idegenek az éjszakában címet viseli. Sinatra és „kortársai”: dalok Kamarás tolmácsolásában, énekre és két gitárra hangolva. Zenei időutazás, egy varázslatos éjszaka Kamarás Ivánnal, tisztelegve Frank Sinatra és kortársai munkássága előtt. A 30-as, 40-es 50-es évek ikonikus zenei világa, különleges akusztikus hangzással, ahol a dalok eredeti szépségükben csendülnek fel, különleges formában. Az Idegenek az éjszakában koncert felidézi a 30-as, 40-es, 50-es évek meghatározó slágereit, Kamarás Iván és Nagy Ádám tolmácsolásban. A koncert specialitása, hogy a dalok két gitárra hangolva csendülnek fel, amely igazi kuriózum a hazai és a nemzetközi zenei piacon. A koncert további különlegessége, hogy a dalok között Kamarás Iván személyes emlékeit, élményeit is megosztja a nézőkkel, emlékek, amelyekhez színészként vagy magánemberként kötődik, az adott kor ihletésében. A felcsendülő dalok között örökzöld slágerek hangzanak el, a My Way-től a Volare-n keresztül a Just a Gigolo- ig. A koncert díszlete maga a két művész és a két gitár. Két sármos férfi, csodás dalok. Ebből adódóan szinte bármely helyszínen előadható: színházakban, koncerttermekben, klubkoncertként, nyáresti teraszokon, művelődési házakban, hotelekben, céges rendezvényeken, partikon stb., Budapesten és vidéken egyaránt. A koncert nem csak a hazai, hanem határainkon túli nézők számára is igazi csemege, a világ bármely pontján megállja a helyét. Koncert ízelítő: https://www.youtube.com/watch?v=rUjWg6aewkg

Több


Rendelhető műsorok: