Korda György és Balázs Klári

Korda György és Balázs Klári

Korda György és Balázs Klári aktív résztvevői a könnyűzenei életnek, a ’80-as évek óta duettben szerepelnek. A mai napig szórakoztatják idősebb és fiatalabb korosztály tömegeit.

Korda György pályafutása már több, mint 60 éve kezdődött. A Táncdalfesztiválok idején négyszer is elnyerte a legjobb előadói díjat, háromszor pedig a közönségdíjat. A1992-ben a kétmilliomodik, 2004-ben pedig a 4 millió eladott hanghordozó után megkapta a gyémánt, majd a platina lemezt is. 1980 óta Balázs Klárival lép színpadra, azóta pedig sikereik és albumaik is közösek. Balázs Klári háta mögött már több, mint 4 évtizedes pályafutás áll. Énekesi karrierje az 1970-es években kezdődött a Periszkóp együttessel, majd a Skála együttessel. 1981-ben szólóban szerepelt a Tánc- és popdalfesztiválon az Egyetlen perc veled című dallal.

Az évek során a házaspár rengeteg díjat, elismerést is bezsebelt:

  • Táncdalfesztivál - Előadói-díj (1967)
  • Táncdalfesztivál - Közönség-díj (1968)
  • Made in Hungary - Első-díj (1969)
  • Made in Hungary - Előadói-díj (1972)
  • Made in Hungary - Előadói-díj (1973)
  • eMeRTon-díj (1986)
  • A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1998)
  • Magyar Kultúra Lovagja (2002)
  • Záray Márta - Vámosi János Díj (2002)
  • Záray-Vámosi Emlékdíj (2003)
  • A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2005)
  • Artisjus Életműdíj (2007)
  • A Magyar Kultúra Lovagrendje (2010)
  • Gumizsiráf Életműdíj (2013)
  • Lyra-díj (2013)

 

Hallgassák meg dalaikat:

https://www.youtube.com/watch?v=eJsN5P82sLY

https://www.youtube.com/watch?v=nEyOIhrpTy8

https://www.youtube.com/watch?v=YzRjfT22iUY

https://www.youtube.com/watch?v=4THJk2EOmG0

Több


Rendelhető műsorok: