Krisz Rudolf

Krisz Rudolf

A 6 évnyi külföldi tapasztalatszerzés után Magyarországra hazatért népszerű előadó az elmúlt 17 évben több mint 2000 koncertet és 20 videoklipet tudhat maga mögött. Öt aranylemez tulajdonosa!

A kiskora óta zenéléssel foglalkozó Rudolfnak olyan slágerei voltak, mint a Tűz, a Törd át a csendet, az Álmatlan éjszakák, a Nem leszek a játékod és az Őrizd a lángot. Szakmai érdemei közé tartozik, hogy az éneklés mellett már hétéves kora óta tanult zongorázni, gitározni és dobolni is. 1989-ben megalakította bátyjával és két unokatestvérével a Rockonok formációt, majd 1993-tól Dominó néven zenéltek tovább. Első albumuk Szikora Róbert segítségével készült el. Rudi egyszer a Lánchíd tetején adott koncertet egyszál gitárjával. 2008-ban megjelent Őrizd a lángot című albuma, melynek egyik kislemeze az Ólomszárny, melyet Dancs Annamarival közösen énekelt. Ezt be is nevezték a 2008-as Aranyszarvas Fesztiválra, ahol közönségdíjat kapott.

A ’90-es évek tinibálványa napjainkban is aktívan szerepel a köztudatban. Az elmúlt években újabb dalaival mutatja meg, hogyan képes megújulni, mint a „Like a Brother” és a „Kimentünk a divatból”.

 

Hallgassák meg alábbi dalait:

https://www.youtube.com/watch?v=SIXuTRccFFw

https://www.youtube.com/watch?v=kGR4MDAcbx8

https://www.youtube.com/watch?v=NjJmwvoq2SQ

https://www.youtube.com/watch?v=i9GsGInEv8M

https://www.youtube.com/watch?v=nl-GYjTrfsA

https://www.youtube.com/watch?v=bpkPMb6mHGY

Több


Rendelhető műsorok:
  • 40 perces fél-playback műsor
  • 70 perces élő koncert