Magyar Rózsa

Magyar Rózsa első lemeze 2010-ben jelent meg. Repertoárját magyar népdalok, népdal ihletésű saját dalok, operettslágerek alkotják. Zenei stílusa kialakulására nagyszülei és a gyermekkorában vidéki rokonoknál töltött időszak volt nagy hatással. A családi, baráti összejöveteleken, eseményeken főként a szájhagyomány útján terjedő dalok, slágerek biztosították a társaság számára a jókedvet. Elmondása szerint olyan nagy hatást gyakoroltak rá ezek a vigasságok, hogy eldöntötte, minél több ilyen dalt szeretne megtanulni, majd előadni és szórakoztatni a közönséget.

Általános iskolai tanulmányait zenetagozaton végezte el, az énekkóruson kívül pedig később zenekarok vokalistája lett. 2009-ben valósult meg gyermekkori álma, amikor szólóénekesként első alkalommal lépett színpadra. Repertoárjában azok a dalok szerepeltek, melyeket kiskorától kezdve nagyon szeret és magáénak érez. Ilyen például a János legyen; Hétre ma várom a nemzetinél; Túl a Tiszán, stb. Az első bemutatkozó fellépésén tapasztalt sikereknek köszönhetően rövid időn belül további sikeres színpadi szereplések következtek.

2010 április 7-én megjelent első bemutatkozó nagylemeze Édesanyám címmel, melyen az ismert dalok mellett már új szerzemények is szerepeltek. Magyar Rózsa nem csak szívében és dalaiban őrzi és adja tovább a magyar népi hagyományokat, hanem színpadi megjelenésével is alátámasztja előadói üzenetét. 2011 júniusától zenés, szórakoztató show- műsorral jeleskedett az Echo TV-n „Slágerfesztivál Magyar Rózsával” címmel, ahol hétről- hétre a könnyűzenei élet legnagyobb sztárjaival várta a kedves nézőket. 2012 szilveszterén indította Kívánságpercek című, naponta jelentkező új zenés műsorát a Muzsika TV-n.

Második lemeze, a Tiszta szívvel, 2012 októberében jelent meg. 2013-ban pedig a nagy érdeklődésre kiadta első DVD-jét is, melynek címe: Elindultam szép hazámbúl. Ebben megtalálható összes addigi videóklipje. 2015 decemberében megjelent harmadik nagylemeze, Dalok erdejében címmel. Ebben, az előzőekhez hasonlóan szerepelnek közismert slágerek, népdalok, csárdások, operettek és saját szerzemények is. Írt dalt kislányához, Petrához és édesapjához is. A közönség kedvéért megjelent második videóklipeket tartalmazó DVD-je is, melynek címe Dalok az élethez lett.

 

https://www.youtube.com/watch?v=mE-wRcom9RY

https://www.youtube.com/watch?v=u4ZPsfTJ7rU

https://www.youtube.com/watch?v=ngeo-wE_XYM

https://www.youtube.com/watch?v=RUwCGO_n2dE

Több


Rendelhető műsorok: