Soulwave zenekar

Soulwave

A Soulwave-et 2007-ben alapította Fodor Máté énekes-dalszerző és Huszár Ádám gitáros. A zenekar dalait lélekemelő monumentalitás jellemzi; nagyívű refrének, metaforikus dalszövegek, mindezt a modern akusztikus popzene köntösébe bújtatva. Már a bemutatkozó daluk a ’Lonely’ bizonyította, hogy kivételes érzékük van az alternatív popszámok megírásához. A 2010-ben jelent meg a zenekar első nagylemeze a One Night Stand, amit három évvel később, egy svédországi kiadónál megjelent, 1975 elnevezésű EP követett. Ebben az időszakban a zenekar főként külföldön, többek között Németországban, Csehországban, Ausztriában és Hollandiában turnézott, miközben Magyarországon a Petőfi Rádióban debütáló I Can’t Be Loved - nak köszönhetően egyre ismertebbé váltak. 2015-ben jelent meg a Soulwave első magyar nyelvű dala a „Szélcsend” amely rögtön a Petőfi Top 30-ba is bekerült. Emellett szerepeltek az MR2 Akusztik és a Szerencseszombat adásában, ezt követően pedig leszerződtek a Universal kiadóhoz. A valódi áttörést a 2016-ban megjelent Mindent Elhittem című dala hozta meg a zenekarnak, ami ismét rádiós slágerlistákra került, a dalra forgatott videoklip pedig a VIVA TV magyar slágerlistájának élén landolt, valamint kiemelt előadóként kapott szerepet a VIVA Push című műsorában. Ezt követően jelent meg a zenekar eddigi legnagyobb slágere a Kalandor, amely egyszerre vezette a Class FM és a Petőfi Rádió lejátszási listáját, továbbá bejutott a Dal 2017, Eurovíziós dalválasztó műsorába is, így méltán kijelenthetjük, hogy a Soulwave idén berobbant a zenei életbe.

Több


Rendelhető műsorok: