Vastag Csaba

Vastag Csaba

Vastag Csaba fiatal kora óta zenével és énekléssel foglalkozik, a nézők először a RapSzínHáz társulatában vagy a Popdaráló című televízióműsorban láthatták.

A széles körű ismertséget és népszerűséget 2010-ben az X-Faktor hozta meg a számára, ahová testvérével együtt jelentkezett. A versenyt végül Csaba nyerte meg, azóta itthon, valamint a környező országokban is fellépésről-fellépésre jár, dalait szívesen játsszák a helyi és az országos rádióadók, a kint élő magyarok meghívására Londonban is koncertet adott.

Öt szólólemeze jelent meg; az első tripla platina, a második aranylemez lett az eladott példányszámok alapján. A 2013 decemberében megjelent Conecto című albuma rászolgált a dupla platina minősítésre.

Csaba számos rangos díjat is nyert az elmúlt években, többek között kétszer volt a legjobb férfi előadó a Bravo Otto szavazáson és kétszer kapott Ballantine’s Fonogram Különdíjat Az Év Férfi Énekese kategóriában. Vastag Tamással közös duettjük Az Év Dala díjat kapott, és az abból készült videoklipet a Transilvanian Music Awardson Az Év Legjobb Magyar Videoklipjének választották.

2015. októberében gyermekkori álma vált valóra, amikor John Travolta egykori szerepét, Danny Zukot játszhatta el a Grease című musicalben. Emellett rendszeresen szerepel a Veszprémi Petőfi Színház SingSingSing showjában, a budapesti Madách Színházban megkapta a ,,József és a színes szélesvásznú álomkabát” című darabban a Fáraó szerepét, míg 2014 nyarán a velencei Esztrád VíziSzínházban a Casanova Night Musical címszerepét alakította.

Bátorság
Conecto című albuma
Vastag Csaba és Vastag Tamás-Őrizd az álmod
Már tudom

 

 

Több


Rendelhető műsorok: