Tavaly ilyenkor szinte már az egész ország ismerte a nevét.
Vigaszágon került be a Megasztár döntőbe, olyan szavazatfölénnyel, ami az alkotókat is meglepte. És meg sem állt a nagy döntőig, ahol nagyon szoros versenyben lett második helyezett.
Végig a közönség kedvence volt, kisugárzása, karakteres előadásmódja lenyűgözte az embereket.
A közönség szeretete a döntő után sem hagyta el. Rögtön a nyár elején megnyerte a legrangosabb ifjúsági közönségszavazást, a Bravo Otto 2005 Év felfedezettje díjat. A turné előadásain is az egyik kedvenc volt. Egyáltalán nem vagyok csalódott. Persze, bizonyos szempontból jó lett volna győzni, de én nem a nyereményekért indultam el ebben a műsorban. A döntő utolsó pillanatáig nem tudtam eldönteni, hogyan áll a szavazás.
Tomi jól kezeli a helyzetet, amibe a hirtelen jött ismertség miatt került. Nyugis, csendes, kiegyensúlyozott ember, aki a hétköznapok pillanatait ugyanúgy élvezi, mint a színpadi pörgést.
ADRI