Polyák Lilla

Információ

1976. március 16-án született, 17 éves korában költözött Gyõrbõl Budapestre, ahol 1994-ben a Madách Imre Gimnáziumban érettségizett. Mielõtt felvették volna a Színház -és Filmmûvészeti Fõiskolára, egy évig a Gyõri Nemzeti Színházban játszotta Kölyök szellem szerepét a Padlásban.

A Fõiskolán 1999-ben végzett Horvai István és Máté Gábor növendékeként.Gyakorlatra a Vígszínházba került, majd lehetõséget kapott a bécsi Theater an der Wien-ben, az akkor Magyarországon még ismeretlen Mozart! címû elõadásban játszhatta Waldstatten bárónõ szerepét. Turnézott az Abba-musicallel és a Rockin' musicallel is. Végül külföldi pályafutásának (eddigi) utolsó állomása a Moby Dick címû produkció volt.

A 2001/2002-es évadot ismét Magyarországon kezdte, mint az Anna Karenina musical címszereplõje. Ugyanettõl az évadtól kezdve - kisebb nagyobb kihagyással - játssza az Elisabeth címü musical Sissyjét az Operettszínházban, valamint a pécsi és debreceni nézõk is találkozhattak vele a Valahol Európában és a Kabaré nõi fõszereplõjeként. Beugrást vállalt a Jézus Krisztus Szupersztárba, Mária Magdolnaként. 2003-ban az Operettszínház is bemutatta a Mozart!-ot, a bárónõ szerepe itt is Lilláé lett. Ettõl kezdve állandó tagja a színháznak.

Kisfia, Zsombor születése után, 2004. decemberben lépett színpadra ismét. Az Operettszínházban továbbra is játssza Waldstatten bárónõt, Capulet-nét a Rómeó és Júliában. Õ Madam de la Nagykomód A Szépség és a szörnyeteg meséjében és Hello? Igen?! címû elõadásban a Színésznõ.A Madách Színház Volt egyszer egy csapat produkciójában Christine-t játssza, a Rudolf-az utolsó csók musical világbemutatójában pedig Stefániát, Rudolf feleségét alakítja. 2008-ban, második kisfia, Bulcsú születése után a Rómeó és Júlia musicalben újabb feladatot kapott, a Dajkát játsza. Alakításából vitalitás, egyéni humor sugárzik. Ugyanebben az évadban bemutatásra került a József és a színes szélesvásznú álomkabát Webber-musical, amiben a Narrátor szerepét kapta Lilla.

Rendszeresen fellép a Könnyû.esti Sértés színészzenekar énekesnõjeként is.

Egyenlõre két hanglemezen volt közremûködõ: a Szent István körút 14. elõadás cdjén és a Kolibri Színház Százegy kiskutya elõadásának hanglemezén.

2006. decemberében jelent meg Mesemusical-Musicalmesék címû lemeze (Janza Katával és Kékkovács Marával közösen)

Énekel a Legelõ hõsei, a Mackótestvér és az Eszeveszett birodalom címû mesefilmekben is.

Fotók

Polyák Lilla
Polyák Lilla



Tolvai Renáta a VIVA Comet jelöltek között

Kizárólagos produkciók

FreshKrisz RudiRonySzikora RobiDesperadoMatyi és a HegedûsSipos F. Tamás és az ExoticKredencErdõhegyi BrigittaPalcsó TomiPflum OrsiDobrády ÁkosPacsirtákFekete Dávid és Cserpes LauraIdiotSideNagy Adrienn - AdriPatai AnnaGiorgioKállay Saunders AndrásKökény AttilaTolvai RenátaGusztos BenceVarga J. BernadettLakatos YvetteCsonka András AndreasSzíj Melinda Szeleczki Dávid RamiDanteErikRadics GigiSzakos AndreaTalán AttilaFarkas-Jenser BalázsBurgess BenjiNagy Kristóf - BozontBihal RolandKullai TímeaHorváth IstvánSzûcs ÁdámRéti Nóra