Unisex
Információ
Az UNISEX együttest Erdélyi László alapította és Szekeres Adriennt kérte fel énekesnek. Akkoriban funky alapú sláger popzenét adtak elõ.
1997-ben jelent meg az elsõ UNISEX lemez Szebb holnap címmel, melyrõl jó néhány kiemelt dal rögtön a slágerlisták élére került (Szebb holnap, Úgy szeress, Mindenre készen, Itt a nyár).
1999-ben megjelent az UNISEX második lemeze Csoda az élet címmel.
Négy kiemelt dallal (Csoda az élet, Játssz velem, Hív a nagyvilág, Jön 2000) szintén a slágerlisták élén és a kívánságmûsorokban szerepeltek.
A kiemelt dalokhoz természetesen klipek is készültek, melyeket a televíziók elõszeretettel sugároztak.
1999-ben és 2000-ben a zenekar élõ hangszereléssel is bemutatkozott a Budapesti Kapcsolat koncerten, ahol többszázezer ember énekelte velük dalaikat.
2000 õszén Adrienn szólólemezt készített, és az UNISEX együttes szüneteltette mûködését.
Ám tévedett, aki azt hitte, hogy az együttes végérvényesen befejezte mûködését. A 2003-as esztendõ utolsó hónapjaiban Erdélyi László, a honi popszakma fenegyereke igazi meglepetéssel rukkolt elõ!
Új felállásban, megújult hangzással, és soha nem tapasztalt lendülettel dübörög újra az UNISEX!!! és társaival valóságos slágerparádéval kápráztatja el régi és új rajongóit.
2005. novemberétõl új énekesnõ került a zenekarba, a Megasztárból ismert Kósa Ivett. Rögtön elkezdtek Lacival az új lemezen dolgozni. Február elején meg is jelenik elsõ közös maxijuk videóklippel, amit Hertz Péter rendez.
A nagylemez április 22-én jelenik meg. Ezen a napon tartják lemezbemutató koncertjüket is Várpalotán, a városkában ahol Ivett felcseperedett. A koncertre a város sportcsarnokában kerül majd sor, fergeteges bulira számíthatunk, sztárvendégekkel és fülbemászó dallamú, igazi Unisex stílusú nótákkal.
A lemez létrehozásában a hazai popszakma legnagyobb nevei segítenek Lacinak és Ivettnek, akik szívesen, néhány esetben önként jelentkezve álltak a zenekar mellé. A zeneszerzõk közül például meg kell említenünk Moldvai Márkot, Deseõ " Balage " Balázst, Kulcsár Attilát, Dandó Zoltánt, Romhányi Áront ( United ), Szabó Márton és Berkes Gábort, aki Laci gyerekkori barátja és már az Emberek zenekarban is írt sok-sok slágert. A szövegírók között pedig nem kisebb nevek bukkannak fel, mint Zubornyák Zoltán, Szabó Leslie, Valla Attila, Nagy Viktor, Polyák Péter és Kis-Gergely Lilla.
Fotók


























































